Növényvilág

A Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Területe (NySzTT) teljes egészében a hegyvidéki – szubalpesi szinthez tartozik, így a növénytakarót alkotó valamennyi faj a hegyvidéki elterjedésű fajok közül kerül ki.

A növényzet függőlegesen az alábbi szintekre tagolódik:

Ez utóbbiban az alábbi fajok jelennek meg:

A helyi talaj-, éghajlat- és domborzati viszonyok függvényében a felvázolt szintesedés helyenként módosul, átalakul vagy felcserélődik.

A hegyvidéki erdők a folyóvölgyek felső szakaszain 1200 –1600 m-es magasságban igen jól fejlettek.

Ebben a növényzeti zónában dominál

A NySzTT karsztplatóin a hőmérsékleti inverzió következtében helyenként a tobozosok teljesen eltűnnek és bükkerdőknek (Fagus silvatica) adják át a helyüket, melyek ilymódon közvetlenül válnak határosakká az alpesi legelőkkel.

A lombhullató és a tűlevelű erdők határa 600 – 1300 m magasságban található; ám a domborzat, az altalaj és a mikroklíma függvényében, helyenként a növényzet inverziója jöhet létre.

A mészköves területek sajátos arculatúak, a fennsíkoktól vagy a sziklás vidékektől helyenként teljesen eltérnek. Az Öreghavas, Pádis, Ocoale, Mărşoaia és Ursoaia meszkőfennsíkokon a vízhiány következtében szinte teljesen hiányzik a fás növényzet; az itt megjelenő hegyi legelők kialakulása nem magyarázható kizárólagosan a tengerszinthez viszonyított magassággal.

Különleges növénytársulások jelennek meg ezeken a sajátos környezetben kialakuló alpesi legelőkön. Jellemzőjük az is, hogy központi részeik igen gazdagok gyepfélékben, a mészkőfennsíkok széleit pedig szinte mindig erdők borítják. Ezek a gyepek többnyire a kivágott erdők helyét vették át és a pázsitfűfélék csoportjába tartoznak.A hőmérséklet inverziója következtében

ezeknek a zárt medencéknek a központi részén jelennek meg a lucosok, míg a lombhullató erdők a környező csúcsokon nőnek; jellegzetes példája ennek a Pádis-medence.

A legelők és kaszálók a növények elképesztő sokszínűségével jellemezhetők: az itt leírt növényfajok száma jelenleg 420 körül található. Helyenként a speciális mikroklimatikus körülmények miatt az északi szélességi körön megszokott növényzet jelenik meg szokatlanul déli elhelyezkedéssel; ugyanakkor tipikusan alpesi fajok fordulnak elő viszonylag alacsony tengerszinthez viszonyított magasságban.

A nagyobb dolinák alján a levegő hőmérsékleti szintesedésének következtében a vegetatív szezon kezdete késést mutat.

Ugyanakkor a barlangok bejáratánál az árnyékos és nyirkos zónákra jellemző növényzet jelenik meg.

Szintén sajátos a folyóvölgyek nedves környezetében megjelenő növényzet.

A lankák tipikus fás növényei:

Ez a jellegzetesen lankás növényzet elsősorban a Nagy-Aranyos mentén jellemző.

Ugyancsak a víz jelenlétével magyarázható a tőzeglápok megjelenése viszonylag nagyobb magasságokban, elsősorban a lucfenyő erdőkben. Ezek a lápok szilikátos rétegeken jönnek létre szinte teljesen vízszintes felületeken (Molhasurile de la Izbuce), vagy karsztvidékeken, ahol dolinák alját agyagréteg teszi vízhatlanná (Padis, Barsa, Onceasa, Varasoaia). Ezeknek a lápoknak a növényzete jellegzetesen oligotróf, lassú növekedésű fajokból tevődik össze, főleg különböző tőzegmohákból (Sphagnum), melyek életmódjuk révén meghatározzák a lápban végbemenő reakciókat, a láp vegyi összetételét, teljes fizionómiáját és az életkörülményeit.

A tőzegmoha, mely a tőzegláp növényzetének alapját képezi, párnácska alakban kezd fejlődni és gyorsan növekszik.

Ezeket a párnácskákat szúrják át aztán

A dagadólápokból rendkívül érdekes növényi társulásokat írtak le. Az elemzett fitocenózisok (Pop és tsai., 1987) az alábbi növényi társulásokba sorolhatók:

A Molhasurile de la Izbuce relikt mocsarában a boróka/gyalogfenyő (Pinus mugo) néhány telepe is megjelenik, ez lévén a növény legalacsonyabban talalható fellelhetőségi pontja a Nyugati-szigethegységben (Pop, 1939).

Növénytani összetéetelük tekintetében a láp DK-i részen elhelyezkedő borókatelepek leginkább a Tátrában talalható borókásokra hasonlítanak (Hadac, 1969; Pop és tsai., 1987); ám mégis eltérnek azoktól a tőzegmohák bősége és domináciája miatt, fokozott hidrofil jellegük miatt (37,5 %), valamint a fokozottan savkedvelő fajok erős beszivárgása (25%) miatt. Ilyen megfontolásokból Pop és társai (1987) ezeket a borókásokat egy új társulásba sorolják: a Sphagnetosum – Vaccino pinetum mugi társulásba.

A következőkben röviden ismertetjük növénytani és ökológiai szemponból azokat a növénytársulásokat, melyek a NySzTT sajátos arculatát adják:

A NySzTT területéről a sajátos környezeti tényezőknek tulajdoníthatóan számos endémikus (máshol elő nem forduló) fajt írtak le:

Felhasználónév:
Jelszó:
Bezár